▲Prológus▲

Az utca kellős közepén sétálni sötétben, péntek este... Élet veszély ezen a környéken. Itt bármikor megtámadhatnak, de ami még szebb ma amolyan "buli nap van", tehát részeg srácokkal van tele az egész város. Szörnyű, sose értettem az embereknek mire jó az, ha részegre issza magát, ha azt sem tudja hol van, kivel, mit csinál... Ilyenkor az ember teljesen kivetkőzik magából, és más emberré válik, ráadásul a másnap reggelt is borzalmasan fogja megélni.
Ezeket tudva félve lépkedtem az utcán. Lábam szaporán járt, sötét barna hajam szinte lobogott gyorsaságomtól, csak pár lámpa fénye világította be az utat, ami még inkább félelmetessé tette a környéket.
Hogy miért járkálok én ilyenkor az utcán, ha ezeket tudom? A válasz egyszerű... Ma az osztállyal kirándulni mentünk, amiről úgy tudtuk, 6 óra felé hazaértünk, viszont a buszunk késett, és dugó is volt, így már fél 9 van, én meg egyedül sétálhatok haza...
Az egyik utcából hatalmas sikítás hallatszott. Teljesen megrémültem, kezemből kiesett a táskám, majd kezem megremegett. Szívem hirtelen a torkomban kezdett dobogni. A sikítás után hangos nevetést hallottam, így tudtam, biztos megint a piás fiatalok szórakoznak egymással. Óvatosan lehajoltam a táskámért, amiből kiesett a mobilom.
Lassan felálltam, és kémlelni kezdtem, majd szörnyű látvány fogadott: a képernyője teljesen betörött, emellett sáros is volt, hiszen tegnap esett az eső. Pazar. Hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Idegesen széthúztam táskámat, majd beledobtam a telefont, és indulni készültem, de hátulról valaki elkapta a karomat. Gondolkodás nélkül, reflex szerűen fordultam meg.
Egy sötét alak állt előttem. Magas volt, nálam körülbelül másfél fejjel magasabb. Arcát halványan láttam csak, de látszott, több helyen is piercing díszíti.
- Brooke? - szólalt meg halk, rekedtes hangjával. Meglepettnek tűnt, szemei kikerekedtek.
- Nem... Nem Brooke... - feleltem alig hallhatóan, és megráztam fejem.
Elfordultam, kezemet próbáltam kihúzni kezei közül, de ekkor erősebben megmarkolta csuklóm, és maga felé fordított.
- Ne hazudj, hol a jó büdös picsába voltál?! - kiáltott rám.
Gyönyörű zöld szemeiből már nem a meglepettség érződött, hanem a harag szikrái szóródtak felém.
- Nem hazudok! Nem vagyok Brooke! - feleltem ijedten. Éreztem, ahogy lábaim megremegnek, és hatalmasat nyeltem.
- Leszarom ki vagy, pont megfelelsz a célra... - hangja egyre halkult, majd szemeivel többször végigmért, és apró mosoly csúszott szája szélére. - Tehát most velem jössz.
Erősen húzni kezdett karomnál fogva, majd mikor ellenkeztem, másik kezével elkapta a hajamat, majd csuklómat elengedve befogta a számat jelezve; előle már úgy sem tudok meglógni.